Családi bölcsőde és napközbeni gyermekfelügyelet működését, legfontosabb információkat az alábbiakban összefoglaltuk. Kérjük, hogy olvassák el, további kérdés esetén pedig keressenek Minket 🙂

Nyitvatartás, megközelítés

Hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután fél 5-ig tartunk nyitva, ezért kérjük, hogy a szülő legkésőbb 16:15 – ig jelenjen meg a bölcsődében.
Ünnepnapokon és előre egyeztetett időpontokban tartunk zárva.

A téli időszakban: 2024. december 20-tól január 6-ig tart a szünet. Előzetesen egyeztetett igény esetén január 3-tól ügyeletet biztosítunk és fogadjuk gyermekét.
Az év közben, tavaszi/őszi szünetet nem tartunk.
Megközelítés a Bartók Béla út felöli bejáraton. Főkapu 2 lépcsőfok, ezt követően 12 lépcsőfok a félemelet. ( Babakocsikat a bölcsi területén belül lehet parkoltatni, illetve lezárva a lépcső alatt )

Van hely a bölcsődében?

2024/2025-ös tanévre maradt még néhány férőhely!

little girl

Hány fős csoport/csoportok vannak?

2 csoporttal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy engedélyünk alapján 7+7 gyermek ellátására van lehetőség. Gyakorlatba ez 12 főt jelent a mi esetünkben, fenntartói döntés értelmében. 3 külön teremben zajlanak a napi életünk programjai ( a foglalkozások és a szabad játék ). Ebben az életkorban nem lehet szigorúan vett kötött foglalkozásokat tartani, lehetőségeket ajánlunk fel a gyermekeknek.

Hogy telnek a napok? Milyen foglalkozások vannak?

Napirendünk lehetőséget biztosít a szabad játékra, azonban irányított foglalkozásokat is tartalmaz. Ebben az életkorban lehetőségeket ajánlunk fel, semmi sem kötelező. Heti programunk szerint magyar és angol nyelven zajlanak: ének – zene – kreatív – finommotorika fejlesztés – nagymozgásos foglalkozások. Kiemelt szerepet kap a korai mozgásfejlesztés.

Hány fő van a gyerekekkel és milyen végzettséggel rendelkeznek?

Csoportonként létszám függvényében vagy 2 fő vagy 1 fő gyermeknevelő foglalkozik a kicsikkel. Szakképzettségüket tekintve: kisgyermeknevelő, gyógypedagógus asszisztens – óvópedagógus és családi napközi vezető. Nevelők munkáját 1 fő dadus segíti.

Mit esznek a gyerekek?

Napi 4x biztosítunk étkezést a gyerekeknek. Intézményünk melegítőkonyhával rendelkezik, gyermekek étkezését gyermekétkeztetéssel foglalkozó cég biztosítja. Ételallergiás menüre van lehetőség ( ételallergiáról igazolás szükséges, az étrendet dietetikus állítja össze). A reggelit, tízórait és az uzsonnát a gondozók változatosan állítják össze, minden nap kerül gyümölcs, tejtermék és friss pékáru az asztalra.

Van esetleg saját udvar vagy játszótérre mennek a gyerekekkel?

Sajnos a XI. kerület ezen részén nagyon kevés olyan ház van, ami saját kerttel rendelkezik, ez vonatkozik ránk is. Bölcsődétől rövid sétára 3 játszótér is található, ezeket látogatjuk. Minden nap 11-11:45-ig szabadtéri játék van a napirendünkben. Sokan negatívumként élik meg az udvar hiányát, azonban a hozzánk járó gyermekek nagyrésze a saját otthonuknál sem rendelkezik udvarral. Mi megtanítjuk őket a játszóterek biztonságos és szabályos használatára, ezzel is támogatva a szülőket.

Környéken nehezen lehet parkolni, van esetleg valami megoldás?

Bölcsőde 3 db saját parkolóval rendelkezik közvetlenül az épület mellett az Ulászló utca felől, így a gyermekek szállítsa biztonságosan megoldható. Táblával is megjelöltük a 11, 12, 14-es számú beállót, ahol az érkezés és távozás idejére térítésmentesen parkolhatnak.

Mi a beiratkozás, szerződéskötés menete? Ellátás típusok, térítési díj, támogatások.

Szerződéskötés és beiratkozás: minden esetben azt szoktuk kérni, hogy személyesen nézze meg az érdeklődő az intézményt. Lehetőleg legalább 3 bölcsit keressen fel, nézze és tapasztalja meg, hogy melyik a legmegfelelőbb a gyermeknek és a családnak. Ezt követően megszületik a döntés, kiküldünk egy adatlapot ( mely tartalmazza a kezdési dátumot ), visszaküldése után ebből készül a szerződés, mely aláírásához és a regisztrációs díj befizetéséhez időpont egyeztetés következik. Szerződés határozatlan időre szól, kivételt képez, ha a szülő már előre meg tudja határozni a dátumot.

Mi a beszoktatás menete?

Beszoktatás hossza 2 hét, de figyelembe véve az egyéni szükségleteket ettől eltérhetünk. Kérjük a kedves Szülőket, hogy ennek megfelelően tervezzék az esetleges munkába való visszatérést, egyéni elfoglaltságokat. Beszoktatás első napja minden esetben keddi nap. Javasoljuk, hogy 2-3 hetet szánjanak rá, ne legyen belső feszültség a helyzetből. Adjuk meg az időt és a türelmet a gyermeknek az új helyzet megismeréséhez, megszokásához. Nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma beszoktatás.

  • Első nap a gyermek egy órát tölt az intézményben, ezalatt megismerkedik az új környezettel a társakkal és nevelőkkel.
  • Második nap a gyermek a szülővel reggeli előtt érkezik. A reggelit még a szülővel fogyasztja el, később a tízórai előtt a szülő elköszön. A tízórait már a nevelőktől kapja a gyermek, tízórai után a szülő visszaérkezik az intézménybe és haza mennek.
  • Harmadik nap, mint az előző napon tíz órakor a szülő elköszön. A tízórait a nevelőktől kapja a gyermek majd társaival együtt a játszótérre indul vagy a csoportban folytatja a játékot. (időjárástól függ). A szülő délben visszaérkezik a csoportba, az ebédet a gyermek a szülővel fogyasztja el.
  • Negyedik nap a reggeli elfogyasztása után a szülő elköszön a gyermekétől. A nap többi részét a gyermek a nevelőkkel tölti. A szülő ezen a napon már csak az ebédre érkezik vissza.
  • Ötödik napon a szülő már reggeli előtt elköszön a gyermektől. A nap többi részét a gyermek a nevelőkkel tölti. Ezen a napon a szülő az ebéd elfogyasztása után érkezik vissza az intézménybe.
  • Hatodik nap megegyezik a az ötödik nap menetével
  • Hetedik napon a gyermek megismerkedik az ágyával és már az intézményben alszik.
    hetedik naptól az intézményben alszik a gyermek, a szülő délutáni érkezése a következő napokban a gyermek alvásától függ.
  • 1. Nap – 930– 1030
  • 2. Nap – 845 – 1100
  • 3. Nap –  845– 1230
  • 4. Nap – 845 – 1230
  • 5. Nap – 845 – 1230
  • 6. Nap – 845 – 1230
  • 7. Nap – 845 –

E

Milyen finanszírozási-támogatási formák léteznek családi bölcsőde esetében?

EFOP PLUSZ-6.3.1-23-2024-00001 – Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása

Támogatás keretében a Kincstár maximum havi 50 ezer forint összeghatárig támogatást nyújt a munkahelyi, illetve családi bölcsődékben elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díjára vonatkozóan.

CAFETERIA

Olyan adómentes juttatási forma, melyet a munkáltató cafetéria rendszerben és egyéb juttatásként is biztosíthat. A költségtérítés kiterjedhet az étkeztetés díjára is, és elfogadható a munkáltató nevére kiállított számla is.

Fontos egészségügyi információk, szabályok:

Bölcsődénket nem látogathatja, aki:

… antibiotikumot vagy egyéb gyógyszert szed,

… lázas (hónaljban mérve 37 Celsius foknál magasabb),

… fertőző beteg (kiütései vannak, váladékos/gyulladt a szeme, gyakran folyik az orra, vagy egymás után többször híg széklete van).

TOVÁBBI TUDNIVALÓK…

Előfordulhat, hogy néhány tünet nem fertőzés miatt alakul ki, de ezt kezdetben nem tudhatjuk. Ezért már a betegség gyanúja esetén is kérjük, tartsák otthon megfigyelés céljából legalább egy napot.

Betegség után közösségbe jöhet a gyermek:

láz esetén, 2 lázmentes nap elteltével, híg széklet esetén 2 hasmenés mentes nap elteltével, szemgyulladás esetén a szem gyulladásának megszűnése után (nincs váladék, nem piros).

Minden esetben a gyermekorvos által kiadott igazolással!
Amennyiben a gyermek a nap folyamán betegszik meg, a szolgáltatást nyújtó személy minden esetben értesíti a szülőt.
Ebben az esetben a szülő köteles mihamarabb a gyermekért jönni!

Hasznos információk, szükséges ruházat, mit biztosítunk:

Kényelmes, biztonságos benti cipő szükséges. Preferáljuk a bokát fogó, stabil talpú szandált.

Kényelmes váltóruhák: body, zokni, harisnya, nadrág, póló.
Télen/ősszel: vastag kinti nadrág, esőnadrág, meleg vízálló (téli) csizma
Nyáron: kis sapka, naptej, kullancsriasztó spray
Váltó cipő, vagy tappancsos zokni.
Tisztálkodáshoz: fogkefe, pelenka
Igény szerint: alvós állatka, cumisüveg, fésű

Mit biztosítunk?

popsi törlő, popsi krém
fogkrém, fogmosó pohár, törölköző, papírzsebkendő, előke, ágynemű, takaró