Klaudia

Kisgyermeknevelő

Rólam

Degree: Kisgyermeknevelő
Experience: 2 év szakmai tapasztalat gyermekek mellett, melyet állami szereztem
Hobbies: Állatok, túrázás, kirándulás

2014 nyarán végeztem Pécsett a Comenius Szakközépiskola és Szakiskolában Kisgyermekgondozó, nevelőként.  Másfél évig  közösségi programok szervezésével és lebonyolításával foglalkoztam egy vidéki közösségi házban. Nagyon fontosnak tartottam, hogy a gyermekek ismerjék meg az együtt töltött idő a közös játék örömét. Már akkor tudtam, hogy a kisgyermekek nevelésével, fejlesztésével szeretnék foglalkozni. 2016-tól kisgyermeknevelőként helyezkedtem el egy állami bölcsődében, kitünő kollegáktól nagyon sok mindent sikerült elsajátítanom. Szakmailag jelentős előrelépést értem el.  Munkám során mindig a gyermekek érdekeit helyeztem előtérbe. Színes programokat bíztosítva számukra, amelyekkel elősegítettem testi, lelki, értelmi fejlődésüket. Fontosnak tartom játékos formában beépíteni mindennapjaikba a dalokat,mondókákat, kreatív tevékenységeket. A munkámat mindig is a hivatásomnak tekintettem, a gyermekek csillogó tekintete napközben felbecsülhetetlen értéket jelent számomra.